Szép, tehetséges, új lemeze a slágerlisták élén, a férjével, Bereczki Zoltánnal és a két gyerekkel boldogan élnek... De vajon tényleg lehet ilyen kerek a világ?!
Barna hajú, őzikeszemű kislány érkezik a címlapfotózásra. Kapkodva veti le a kabátját, elnézést kér a késésért, és már adja is át magát a stylistnak. Állítólag azért késett, mert a tegnap esti fellépésről éjjel ért haza, és elaludt egy kicsit. Komolytalan nőszemély, gondolom magamban. Talán mondanám is (persze csak a kollégáknak), ha nem nyújtaná felém mindjárt a kinti hidegtől átfagyott kezét. Néhány perccel később már túl van a ruhapróbán, megírt és sebtében elküldött két SMS-t a férjének, és épp egy vékonyka fiú csavarja a haját, amikor komolyan felém bólint: elkezdhetjük.

 – Fáradtnak tűnsz. És igazság szerint a kitörő örömöt sem látom az arcodon, hogy fotózunk, és velem beszélgethetsz...

– Jaj, csak azért, mert rohanással telnek a napok! Két éve koncertezünk szerte az országban, most a Duett karácsonymiatt pedig még jobban megszaporodtak a fellépések. Tegnap későn értünk haza, ráadásul utána még össze kellett pakolnunk Zolit, aki ma reggel már vendégjátékra utazik az Operettszínházzal. Ráadásul ma anyukámmal terveztem egy közös napot, aztán jött ez a fotózás, és sajnos el kellett halasztanunk.

– Na, most aztán nem hoztál könnyű helyzetbe. Az olvasók szemében én vagyok az az önző ember, aki elvesz téged anyukádtól...

– Szó sincs róla. Valójában nagyon szeretek beszélgetni. Csak azokat az interjúkat viselem nehezen, amelyek arról szólnak, hogy az újságíró egy papírról felolvassa nekem ugyanazt a tíz közhelyes kérdést, amelyet már másoknak is megválaszoltam. A családtól pedig nem lehet engem elvenni. Amikor ilyen nagy a hajtás, akkor tényleg kénytelen vagyok előre kijelölni azokat a napokat, amikor a szeretteimé vagyok, de amúgy a normális családok életét éljük.

– Nem bántásként mondom, de a legtöbb veled készített beszélgetésből nem éreztem pontosan, milyen is vagy valójában. Mindig minden kérdésre válaszolsz, de minden válaszod akár valaki másé is lehetne.
– Én nagyon nyitott vagyok, mert a nyitottság kell a hivatásomhoz. Mint ahogy az is, hogy képes legyek kiadni az érzéseimet. Például ha valaki megbánt, könnyen elsírom magam. De természetesen az én nyitottságomnak is vannak rétegei, ami azt jelenti, hogy szinte mindenkivel képes vagyok elbeszélgetni, de vannak olyan dolgok, amik nem tartoznak mindenkire. Szerintem ez normális emberi tulajdonság.

– Hát épp erről beszélek! Körülötted mindig minden normális, kerek, egész. Hát van ilyen?

– Nincs. Körülöttem sem mindig az. Ne felejtsük el, hogy egyszer már elváltam. A jelenemben is vannak rosszul sikerült reggelek és szomorú esték. De igyekszem az életem boldogabbik felét nézni. Nem azért nem siránkozom azon, ami bánt, vagy ami nem sikerül, mert nincs ilyen, hanem mert nem ezekkel foglalkozom. Akármilyen nehéz helyzetben vagyok is, azt próbálom nézni, ez miért, miben lehet jó, jobb nekem. Hogy értsd: az én félresikerült házasságomból született az én gyönyörű kisfiam. Tehát nem mondhatom, hogy nem kellett volna férjhez mennem. Nincsenek rossz dolgok jók nélkül, és fordítva.